Vezető tudósok fogtak össze a húsfogyasztás és állattenyésztés népszerűsítése érdekében

Vezető tudósok megerősítették az állattenyésztés és a húsfogyasztás előnyös hatásait, és cáfolták a húsmentes étrend egészségre, valamint a bolygónkra gyakorolt állítólagos káros hatásait.

A hús értékével és egészségünkre gyakorolt hatásával kapcsolatos társadalmi vita nem újkeletű és soha nem volt érzelmektől mentes.

Az elmúlt években egyre nagyobb teret nyertek az olyan a szélsőséges nézetek, amik szerint az állattartás elviselhetetlen terhet jelent bolygónk hosszútávú fennmaradására, a hús-, és tejtermékek fogyasztásával pedig az életünket kockáztatjuk. Állításaik alátámasztására olyan tanulmányokat idéztek, illetve készítettek, amelyekről sorra derülnek ki, hogy súlyos módszertani hibákkal terheltek.

Józan ésszel átgondolva már kezdetektől téves gondolatnak tűnt az a felvetés, hogy az évmilliók óta a bioszféra részét képező kérődző állatok emésztése során felszabaduló metán miatt melegedik rendkívül gyorsan az utóbbi ötven évben Földünk légköre. A szarvasmarhák a földi élet szerves részei, amelyek a biológiai körforgásból keletkező, nagyrészt emberi fogyasztásra alkalmatlan biomasszát elfogyasztva állítanak elő kiváló minőségű élelmiszert.

A világhírű Animal Frontiers legújabb, áprilisban megjelent számában közzétett kilenc tudományos kutatás megerősítette a vörös hús és az állattenyésztés alapvető szerepét a társadalomban. A szerzők azt állítják, hogy az állattenyésztés kulcsfontosságú az éghajlatváltozással és a globális élelmezésbiztonsággal kapcsolatos kihívások leküzdésében. A publikációk itt olvashatók.

Az Animal Frontiers a harmadik legtöbbet idézett folyóirat a mezőgazdasággal, illetve az állattenyésztéssel foglalkozó tudományok területén. A folyóirat szerkesztői és szerzői is egyetértenek a Dublini Kiáltványban megfogalmazottakkal, amelyet eddig közel 1000 elismert tudós, oktató-kutató - köztük számos magyar szakember - írt alá támogatólag. A közlemény arra hívja fel a figyelmet, hogy az állattenyésztési rendszerek túl értékesek a társadalom számára ahhoz, hogy azokról leegyszerűsített megközelítéssel mondjunk ítéletet.

Az Animal Frontiers-ben közzétett vizsgálati eredmények szerint - amiket a vezető tudósok és szakértők is megerősítenek - a húsfogyasztás- és állattenyésztés sem az egészségünkre nézve, sem a Földünkre önmagában nem káros.

Felhívják a figyelmet, hogy a húsfogyasztás- és állattenyésztés ellenes nézeteket vallók által legtöbbet idézett tanulmányban módszertanilag hibás vizsgálatokra alapozottan fogalmazták meg, hogy még a vörös húsok kismértékű fogyasztása is egészségügyi kockázatokat hordoz.

A tudósok arra szólítanak fel, hogy ezeket a tudományosan nem megalapozott kijelentéseket vissza kell vonni, hiszen ennek éppen az ellenkezője igaz, vagyis az egészséges élet része a húsok fogyasztása. Éppen a friss húsok és a tejtermékek étrendből való eltávolítása hordoz egészségügyi kockázatokat. Ez különösen igaz a nők, az idősek, a gyerekek és az alacsony jövedelmű rétegeket illetően.

Az állati eredetű élelmiszerek értékesebb tápanyagot jelentenek a növényi eredetű élelmiszereknél, mivel egyszerre több bioaktív mikro- és makrotápanyagot tartalmaznak, amelyek elengedhetetlenek a szervezet és ezen belül különösen az agyunk fejlődéséhez.

Az állati eredetű élelmiszerek étrendből való kiiktatására vonatkozó étrendi ajánlások figyelmen kívül hagyják azok alapvető élettani jelentőségét, ráadásul a Föld egyes régióiban milliók szenvednek az alultápláltságtól.

Az állattartási rendszerek olyan körforgásos gazdálkodási rendszerek, amelyek az emberek számára értéktelen (nem fogyasztható) biomasszából kiváló minőségű, tápanyagokban gazdag élelmiszert állítanak elő.

A neves szakemberek közös célja ezekkel a publikációkkal az, hogy felhívják a figyelmet az állattenyésztési rendszerek társadalmi, gazdasági, ökológiai jelentőségére és a húsfogyasztás egészségünkre gyakorolt kedvező hatásaira.

Tagok

barion

A honlapot készítette: MACROWEB