MÁJUSBAN LEHET PÁLYÁZNI a húsmarha állatjóléti támogatásra

A KAP ST agrár- és vidékfejlesztési pályázatainak ütemterve szerint áprilisban meghirdetik és várhatóan május elejétől lesz pályázható a húsmarha állatjóléti támogatás. Az állattartóknak három kötelező előírást kell teljesíteniük, emellett további négy választható elemmel bővíthetik a támogatott vállalásaikat.

A támogatás célja a húsmarhaállományok jólétének, tartási, takarmányozási és higiéniai körülményeinek javítása. A felhívás mellékletében felsorolt húsmarhafajtákhoz tartozó, 7 hónapnál idősebb, nőivarú egyedekre vehető igénybe jelentős mértékű (50-100 ezer forint/egyed/év) támogatás.

A nagyobb adminisztrációs munkáért és a többletvállalásokért cserébe a húsmarhatartók jelentős összegű támogatáshoz tudnak jutni.

KI IGÉNYELHETI A TÁMOGATÁST?

A támogatást olyan húsmarhatartók vehetik igénybe, akik naprakészen vezetik a telepi és a központi nyilvántartásukat, emellett megfelelnek az állatjóléti előírásoknak. A pályázóknak rendelkezniük kell FELIR-azonosítóval, a TIR-ben az állatok tartójaként kell szerepelniük, valamint a jelölési és nyilvántartási szabályokat be kell tartaniuk. Az ENAR-, TIR-nyilvántartások ellenőrizhetők online otthonról és bárhonnan, amit a támogatás benyújtása előtt célszerű megtenni.

A jelentési határidők betartása nemcsak a húsmarha állatjóléti, de más állatalapú támogatások alapfeltétele is.

5 ÉVRE VONATKOZNAK A VÁLLALÁSOK

A támogatási kérelmeket elektronikusan 2024 májusában lehet majd benyújtani. A kötelezettségvállalás 5 évre szól (2024. május 1. és 2029. április 30. között). Az állattartóknak a teljes időszak alatt be kell tartaniuk valamennyi vállalt kötelezettséget, és legalább a támogatói okiratban jóváhagyott állatlétszámot kell folyamatosan tartaniuk!

TÁMOGATÁSI ÖSSZEGEK

A támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 10 milliárd Ft. Az Agrárminisztérium 4000 húsmarhatartó támogatását tervezi, ami ha megvalósul, akkor annak a forrásigénye a betervezett 10 milliárd forintnál jóval nagyobb lesz.

 

Az egyes vállalások rövid leírását a Magyar Állattenyésztők Lapjának áprilisi számában olvashatják

Időjárás

Budapest

Currently, there is no weather information available.

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Debrecen

Currently, there is no weather information available.

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Kecskemét

Currently, there is no weather information available.

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Szolnok

Currently, there is no weather information available.

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Szeged

Currently, there is no weather information available.

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Pécs

Currently, there is no weather information available.

Weather forecast from yr.no, delivered by the Norwegian Meteorological Institute and the NRK

Tagok

barion

A honlapot készítette: MACROWEB